Volt egy álmom egy űrhajóról - Maria Treviño Santos

A családommal voltam: a férjemmel, a lányommal és a fiammal. Egy fém tolóajtót néztem épp, amely kinyílt, és akkor egy olyan helyre értünk, ami egy közepes méretű apartmannak nézett ki, mint egy nagy hotel lakosztály. De ez a hely nagyon egyszerű volt, a normális falak helyett kristályfalak voltak minden oldalon, amelyeken keresztül ki lehetett látni. Első pillantásra úgy tűnt, mintha ez a hely egy panorámakilátással rendelkező felhőkarcoló lenne. Az apartmanban volt egy kanapé, egy asztal négy székkel, és két ajtó, amelyek a hálószobákba nyíltak. Ahogy beléptünk, összeestem a kanapéra, mert nagyon fáradtnak éreztem magam. Az álomban tudtam, hogy menekültként vittek minket oda. Két kis bőröndöt hoztunk 2 vagy 3 napi ruhával, amíg a veszély elmúlik. Rengeteg eső esett, az üvegfalakon keresztül, amelyek nagy ablakokhoz hasonlítottak láttam, hogy kint nagyon erős vihar vagy eső van.

Tudtam, hogy egész nap egyik helyről a másikra sétáltunk pihenés nélkül, és ezért nagyon fáradtnak éreztem magam. De a lányom, aki nagyon fiatal, elkezdte felmérni a szobákat és mindenhol körülnézett, és beszámolt arról, hogy hol mit látott. Láttam, hogy a tolóajtó, amin beléptünk, fémből volt, és nyitva maradt. Kint volt egy folyosó, amin emberek haladtak át, ők is arra a helyre érkeztek, hogy menedéket kapjanak, és kijelöltek számukra egy helyet, pont úgy, ahogy számunkra is. Láttam, hogy kint ömlik az eső, elég erősen zuhogott, nagyon intenzív volt. Szürke és felhős nap volt, de nem féltem, mert tudtam, hogy biztonságban vagyunk, és nyugodtnak éreztem magam.

Amikor úgy éreztem, kipihentem magam, felálltam és körülnéztem, és azt mondtam a lányomnak: "Vigyázz! El ne csússz!", mert a padló valamilyen számomra ismeretlen anyagból készült, és a sarokban, ahol az üvegfalak és a padló összeért, volt egy meredek rész. A padló nem volt egyenletes; hanem meghajlott, a falakhoz érve kicsit lejtett. Így nem érinthettük meg a falakat, csak kinézhettünk rajtuk. Kinéztem volna, hogy megnézzem, milyen magasan volt az a hely, ahol voltunk, de nem láttam a földfelszínt, így arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon magasan voltunk a földfelszín felett. Azt mondtam a lányomnak: "Ha itt megcsúszol és hozzáérsz az üvegfalakhoz, eltörhetnek." De a lányom így válaszolt nekem: "Apa azt mondja, hogy nem tudnak eltörni, mert fémkeretek tartják őket egyben." Majd ledőltem, neki a falaknak, amelyek nagy ablakokra emlékeztettek, és azt láttam, hogy pár acélhoz hasonló fémrúd tartotta meg a falakat.

Ezt álmodtam, és azért emlékszem rá, mert már reggel volt, amikor volt ez az álmom, és felébredtem. Miután felébredtem, nem futott át az agyamon, hogy egy űrhajón voltam, de meséltem a férjemnek az álomról, és azt mondta: "Szerintem egy űrhajó volt", és most, ahogy rá gondolok, azt hiszem, akár űrhajó is lehetett."


Az eredeti írás a következő címen érhető el:

https://www.welovefirstcontact.com/2020/09/a-dream-i-had-of-spaceship-by-maria.html


------------------------------------------------------------


Szeretnéd velünk megosztani?


Volt már pozitív földönkívüliekkel kapcsolatos tapasztalatod álmodban? Ha igen, és ha ezt meg szeretnéd osztani velünk, elküldheted a következő e-mail címekre és mi közzétesszük őket ezen a blogon.

welovefirstcontact@tutanota.com

welovefirstcontact@gmail.com


Megoszthatod velünk korábbi életed emlékeit is. Talán emlékszel olyan életedre, amit földönkívüliként töltöttél, mielőtt a Földre jöttél?

Elküldheted az élményeidet az Aranykorral kapcsolatosan is. Milyen lesz az élet a Földön? Hogyan lépnének kapcsolatba az emberek a pozitív földönkívüliekkel?

Azok, akik szeretnék megosztani velünk emlékeiket, látomásaikat az Aranykorról vagy olyan élményeiket, melyeket álmukban tapasztaltak, név nélkül is megtehetik. Örömmel veszünk földönkívüliekkel kapcsolatos találkozásokról készült képeket akár álomban, akár interdimenzionálisan történtek. Nem kell profi művésznek lenned: szívből rajzolj, még akkor is, ha csak vázlatról van szó - egyetlen vázlatot sem fogunk ''túl szakszerűtlennek” tekinteni és közzétesszük.

A legjobb, ha angolul, vagy magyarul küldöd el az élménybeszámolót, de akkor is örülünk, ha valamilyen más nyelven érkezik - ekkor feltesszük a legnagyobb igyekezettel készített fordítást és mellé az eredeti változatot.

További információk arra vonatkozóan, mit tudsz még velünk megosztani:


https://www.welovefirstcontact.com/2019/08/are-you-ready-for-first-contact.html





Megjegyzések

Popular Posts